Értesüljön a legfrissebb akciókról, újdonságokról
A kínai piacra vonatkozó toplista után az AnTuTu kiadott egy másikat is, amelyen már a nemzetközi modellek szerepelnek, így jóval több az ismerős készülék. Nézzük, melyek voltak a legerősebb Kínán kívül is árusított mobilok 2020 márciusában!
A korábban publikált AnTuTu toplistán sokan hiányolták azokat a készülékeket, amelyek nálunk is kaphatók, éppen ezért készítettek egy másik összesítést is a tesztprogram emberei. Ezúttal olyan mobilokat rangsoroltak, amelyeket nem a kínai piacra szántak, vagyis többek között Európában is meg lehet őket vásárolni. Emiatt számos “China only” modell kiesett, cserébe viszont egy rakat ismerős készülék tűnt fel. Az első négy helyen például a Samsung Galaxy S20 mobilok állnak, élen a Snapdragon 865-ös verziókkal, utánuk pedig jönnek a kicsit gyengébb Exynos 990-es kiadások. (Európában mondjuk pont az utóbbiakat árulják.)
A lista alapján látszik, hogy hozzánk mennyivel később jutnak el a friss csúcshardverrel szerelt mobilok, mint Kínába, hiszen nincs is több Snapdragon 865-ös modell rajta, miközben a kínai mezőnyt már ilyen készülékek tömkelege uralta.
Az ötödik egyébként az ASUS ROG Phone 2 lett Snapdragon 855+ lapkával, utána pedig két újabb Galaxy S20 verzió következik Exynos 990 processzorral. A listán helyet kapott még a OnePlus 7T, a Realme X2 Pro, valamint a OnePlus 7 Pro. Természetesen sok készülék nem szerepel még, amelyek csak mostanában jeletek meg, vagy fognak megjelenni a nemzetközi piacokon. A Xiaomi Mi 10 és a Mi 10 Pro Global verziói valószínűleg gyorsan az élre ugranak majd, később pedig a OnePlus 8 modellek is beszállnak a vesenybe.
Összehasonlításképpen íme a márciusi kínai lista:
Tudjuk, nem számít a pontszám, de azért érdekes, hogy itt még a leggyengébb is jobban teljesített, mint a globális lista első helyezettje.
Via GSMArena