Értesüljön a legfrissebb akciókról, újdonságokról
Ha netán eddig voltak kételyeid afelől, hogy a Redmi K30 család megkapja a maga Pro variánsát, akkor most úgy véljük, itt az ideje megnyugodni, mert a készülék létezik, sőt, valaki le is tesztelte azt egy benchmark alkalmazás segítségével. Az eredményekből kiderül, hogy a mobil cseppet sem meglepő módon Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlettel fog debütálni.
A kínaiak telefonja nemrég tűnt fel a GeekBench adatbázisában, ahol Qualcomm Snapdragon 865, illetve 8 GB RAM mellett igen komoly pontokat gurított. Az egymagos mérésekben 900, míg a többmagos próbatételként során 3300 pontot szerzett, ami elég komoly előrelépés az elődhöz, vagyis a Snapdragon 855-höz viszonyítva, amely 500/2200 pontot tudott összeszedni. A próbára tett okostelefon prototípusán természetesen Android 10 operációs rendszer futott.
Azoknak, akik idén sem érik be a legerősebb hardveres teljesítménynél kevesebbel, de nem akarnak vagyonokat költeni a célra, újra lesz egy rakás Xiaomi és Redmi mobil, amelyek közül választhatnak. Érkezik tehát a Redmi K30 Pro, aztán a már külön utakon járó Poco F2-es modellje, és persze a Xiaomi Mi 10, valamint annak Pro változata, mind Qualcomm Snapdragon 865 chipsettel a belsejében. Ti melyikre terveztek beruházni?
Forrás: GSMArena, Napidroid